Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Heti ige (Húsvét utáni 5.)

Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot. Ézs 48.20

Érdekes, hogy ebből az egész szövegből leginkább az „ujjongó hang” ragadott meg. És kezdtem keresni. Hol van egyetlen ujjongó hang körülöttem?

A rendelkezések szenvtelen hangja.
A munkájukat elvesztettek panaszkodása.
A magányosok kérlelése.
A betegek sóhajtása.
A haszonélvezők kaján együttérzése.
A reklámok vigasztaló beszéde.
A reménytelenek néma hangjai.

Ezek a hangok vesznek körül. De most szólaljon meg végre az ujjongó hang, mert Isten megszabadította népét. Jákóbot, a csalót, a Vele megverekedőt, az áldásért küzdőt.

Szabadítása erősebb a rendeletéknél,
több a kenyérkeresettnél,
teljesebb, mint a magány feloldása,
gyógyítóbb minden gyógyszernél,
szembesíti a vétkeseket vétkeikkel,
jobban betölti a földet, mint bármi, ami eladható,
és betölti szívünket reménnyel.

Szabadítása érvényes volt a történelem egy pontján,
minden időben, az örökkévalóságban,
és a mai napon – itt és most –
számomra is.