Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Heti ige

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ef 5.8-9

Jóság. A szó kedvességet is jelent. Az élet teljességének első mozzanata a mellettünk levő ember felé fordít. Bár tudnánk igazán társai lenni egymásnak. A múltkor valaki azt mondta, a kereszténység lényege, hogy legyünk kedvesek egymáshoz. Érdekes, hogy Pál is ezzel kezdi.

Igazság. Ez tevékenység a javából. Ez az igazság észreveszi a társadalmi elcsúszásokat, segít a szegényeken, nem kezd enni, amíg a mellette ülő nem eszik. Ez az igazság nem engedi, hogy bántsanak valakit, a gyenge mellé áll, a kitaszítottal vállalja a kitaszítottságot.

„Amíg létezik alsóbb néposztály, én hozzá tartozom. Amíg létezik bűnöző népréteg, én hozzá tartozom. Amíg egyetlen lélek is börtönben van, én sem vagyok szabad.” – idézi Vonnegut Eugene Debs-t

Egyenesség. És végül ez a szó, ami inkább valóságot jelent, tehát, ami tényleg van. A világosság gyümölcse az, hogy kinyílik a valóság. Így az ember megtalálja a maga helyét a világban, úgy látja magát, ahogy kell, és azt mondja, ami van.

A világosság nevel minket. Krisztus világossága van rajtunk.