Heti ige
De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43.1)
Ezerszerszer végig forgattuk már ezt a mondatot. Tudjuk, hogy nem egyénnek szól, hanem népnek, de egyidejűleg azt is, hogy a bibliai mondatok lehetővé teszik, hogy Isten megszólaljon személyes életünknek számára is benne. Hordozzuk ennek a mondatnak minden bensőségességét, emlékeit, erőt adó üzenetét. Mert ez a mondat már sokszor volt a miénk.
Mindez azonban most hadd vesszen homályba, hiszen Isten mondata most, éppen ezeknek a soroknak olvasásakor szólal meg, egyedi módon, személyesen kiválasztva sorsunkat, ismerve helyzetünket. Most válik válasszá, támasszá, erővé. Talán még azt is megengedi, hogy elszakadjunk eredeti kötődéseitől. Mert ez a mondat most a miénk, egyedül a miénk.
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” A mi vizeinkről, a mi tüzeinkről van itt szó. Mint ahogy a mi nevünkről, a mi félelmünkről, a mi bezártságainkról. Ne kételkedj benne: Isten neked és nekem, itt és most mondja: ne félj!
Enyém vagy.