Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Heti ige

Gyertek és lássátok Isten tetteit! Félelmetesek dolgai az emberek között (Zsolt 66.5)

Olykor elfeledkezünk róla. Azt mondjuk: „véletlen”, „így alakultak a dolgok”. Nem merünk belenézni abba a rettenetbe, hogy Isten itt van közöttünk, hogy az események keze által alakulnak, sorsunk benne formálódik.

Nem szemlélődik, mint egy öreg bölcs, aki bólogatva nézi a fiatalok botorkálását, és mosolyog, mert tudja, hogy úgyis rossz az, amit művelnek. Nem távolról figyel, hanem cselekszik. Ahogy Jézus mondja János evangéliumában: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”

Kezünket fogja, szívünket csitítja, gondolatainkat ébreszti, biztonság felé vezeti útjainkat. Valódi csodák ezek. Mint ahogy Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, úgy vigyáz ránk ma is. Amikor megrettenünk az élet tornyosuló hullámai között, nem enged el.

Itt ideig, odaát örökké.