Hogy kerülünk ide? – tanévnyitó ünnepség
„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt” – hangzott Isten igéje Máté evangéliumának 13. fejezetéből a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanévnyitó istentiszteletén.
Koczor Tamás iskolalelkész egy személyes élménnyel indított: rossz időjárási viszonyok közt véletlenül menetiránnyal szemben keveredett be egy egyirányú utcába. Ebben a helyzetben szegezték neki a kérdést: hogy kerül ide? És mi, mindannyian, ma, erre az alkalomra? Mit keresünk itt? Ezzel a kérdéssel szembesülve találkozhattunk a példázat gyöngyöt kereső alakjával, aki szenvedélyesen keresi az értéket, Isten országát, és ezért látszólag, emberileg őrültségeket tesz. Isten országának ez a szenvedélyes keresése kell, hogy bennünket, iskolai közösségünket is összetartson.
Az új diákok megáldása utáni imádságban a lelkésszel együtt kértük Istent, hogy befogadóak lehessünk, hiszen sokan úgy alakítják ki a kereszténységhez való viszonyulásukat, ahogyan azt egy-egy közösségben megélik.
Az új ötödikeseket a hatodik évfolyam nevében Szontagh Ábel köszöntötte a nagy öregek komolyságával, mégis humorosan. Ittzés Ambrus a tizedikesek nevében szólt az új kilencedikesekhez. Remek stílusban, befogadó lelkülettel, saját előző éves tanévkezdő szorongásai önironikus feltárásával bátorította hallgatóit. „Ne féljetek! Jó lesz ez! A közös élmények össze fognak kovácsolni!” – volt végső üzenete.
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című költeményét idézve kezdte Kézdy Edit igazgatónő tanévnyitó beszédét. Az ember alapvető lételeme a játék: a nyitottság, kreativitás, jókedv forrása. És játéknak fogható fel az iskolai élet java része, hiszen a színjátszás és más tevékenységek mellett a tanulás, a „közösen elfogadott szabályok szerinti munka” is lehet az. Jonathan Franzen Diszkomfortzóna című könyvében írja, hogy gimnazistaként egy tizenhét és egy ötvenéves ember élt benne. Fiatal, játékos énje minden csínyre kapható volt, míg idősebb énje ezt a szertelenséget kontrollálta, segítette mások szempontjainak figyelembe vételében. A diákok számára ennek üzenete, hogy őrizzék a fiatalság játékosságát, de ne szégyelljék a bennük élő ötvenévest, tudjanak fontos pillanatokban másokra is figyelni. Nekünk, tanároknak fordítva szólt a példa: idősebb, becsontosodott énünk mellett őrizzük magunkban a fiatalt is, annak rugalmasságával. Ahogy G. B. Shaw summázta: „ Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
Az érettségi eredményeiről, már játékon kívül hallhattunk örömteli beszámolót. Az összesített, 4,78-as átlagot többek közt 31 kitűnő diákunknak köszönhetjük. 59 érettségizőnk 67 emelt szintű vizsgát tett, 4,95-ös átlaggal!
További jó hírek, ránk váró feladatok, új iskolai játékszabályok ismertetése után iskolánk belügyeitől eltávolodva falainkon kívüli aktuális felelősségünkre is kitért a beszéd. Nevezetesen azokra a gyerekekre mutatott rá Kézdy Edit, akik nem kezdhetnek idén óvodát, iskolát, mert menekültek. Az önkéntes munka keretében a menekültek nehézségein igyekszünk majd segíteni, illetve hajléktalanoknak is.
A tanévet megnyitó bűvös kijelentés előtt az idén érettségizettek üzenetei, az újaknak szánt jókívánságai zárták a beszédet.
Az alkalom valódi ünnep volt: jelenlegi és új diákokkal, tanárokkal, szülőkkel. És külön öröm, hogy elballagott diákjaink szép számban jöttek el az évnyitóra. Ünneplőben, egy nagy csapatban ültek a karzaton volt osztályfőnökükkel. Ők úgy kerültek ide, hogy visszahúzta őket a szívük. És talán visznek innen, a Deák térről magukkal olyan értéket, ahová továbbmennek, akár a gyöngyöt megtaláló kereskedő…
