Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Dr. Földes Dávid előadása a jövő városi közlekedéséről

2024. április 26-án, pénteken délután 3 órától közlekedésmérnöki kutatásokról hallhattak a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulói.

Érdeklődő diákok gyűltek össze az MTA Alumni Program keretében szerveződött előadásra, és nagy örömünkre szolgált, hogy meghívhattuk dr. Földes Dávidot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésimérnöki és Járműmérnöki Karának tudományos munkatársát, aki régi diákunkként jött hozzánk előadni. Nagyon lelkesítő volt a beszámolója az ő munkájáról, a gyerekek élvezettel hallgatták, sok kérdést tettek fel. Jó érzés volt látni a több éve érettségizett diákunk elhivatottságát, a közlekedés és a kutatás iránti szeretetét, amit rendkívül szuggesztív előadása során át is tudott adni a diákoknak, akik nagyon értékes kérdéseket tettek fel az előadás végén.

Az előadáson megtudhattuk, mivel is foglalkozik igazán egy közlekedésmérnök. Valójában nem is gondolná az ember, hogy mennyire sokféle kutatási terület, megoldandó probléma tartozik a munkájukhoz: tömegközlekedés, megosztott mobilitás, mikromobilitás, elektromobilitás, autonóm járműves mobilitás, és még sok más téma. Kicsit belepillanthattunk, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, és ezekre milyen megoldások születhetnek. Megismerhettünk fenntartható közlekedési módokat, valamint, hogy a megosztott közlekedés mennyire hasznos, és hogy milyen sokféle módon jelenik meg például a főváros közlekedésében. Hallhattunk az elektromos közlekedési eszközök fejlődési szakaszairól, előnyeiről, hátrányairól. Az önvezető járművekben rejlő lehetőségek is megfogalmazódtak az előadásban, és hogy milyen fejlesztési lehetőségek, tervek vannak, és hogy hol tart a valóság.

Az előadás közben a diákok aktívan véleményt nyilváníthattak, például, hogy milyen hatásokat remélnek az autonóm járművek megjelenésével kapcsolatban. Szerintük így majd kisebb lesz a forgalom, nagyobb a biztonság és a kényelem, jobb lesz a kihasználtság, zöldebb és tudatosabb a közlekedés.
Az előadás nagyszerű volt. Ám túl azon, hogy ismereteket szerezhettünk, bepillantást nyerhettünk egy kutató munkájába, közben az előadó egy pályaképet is mutatott a kutatói munka iránt érdeklődőknek. Biztos vagyok benne, hogy sok diákra nagyon inspirálóan hatott ez az alkalom.