Heti ige
Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki! (Lk 17,3b)
Szinte szemérmetlen közelség, melyben az ember már hárít: kinek mi köze hozzá? Kinek van köze ahhoz, hogy valaki megbántot engem, hogy fáj, hogy tönkretett, hogy belehalok? Kinek mi köze ahhoz, hogy valaki elveszi az életemet, a tisztességemet, az emberi tarásomat, a nyugalmamat, a békémet?
Magam kell, hogy megharcoljam ezt. Csendben vagyok, belül hordozom a sebeket, hiszen ki tudna segíteni ezen? Ki értene meg, ki lenne képes közel menni egy bajhoz, mely nem vele történik meg, és ha mégis, máris gyanakszom: mi van, ha visszaél titkaimmal, még nagyobb lesz a fájdalom.
Isten mellém telepszik. Jézus leül vámszedőasztalomhoz, bekötözi rablók-okozta sebeimet, hazavisz elveszettségemből. Tudom, hogy így van. A csoda azonban még nagyobb. Emberek szájával szól, társakban telepszik mellém, barátok együttérzésével hallgat meg, és igaz közösségeiben hordoz. Hogy magam is békét teremtő legyek.
Hogy mások gyógyulásával gyógyuljanak sebeim.