Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Heti ige

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. (Mt 5.9)

Ez a hét az ítélet vasárnapjának hete. Az egyházi esztendő végén ilyen témák járnak, beszéljünk az utolsó időkről! Jobban szeretném, ha a szembesülés szót használnánk, hiszen reményünk nem a teljesítményeink alapján való elszámoltatásról beszélnek, hanem az Istennel való boldog találkozásról. Nem bíró elé készülünk, hanem apánk elé, aki minden bizonnyal megértően nézi majd szégyenkező szembesülésünket életünk visszanézésekor.

Annak idején a teológiai görög vizsgákon ez a mondat volt az utolsó szalmaszál. Ha valaki már végképp nem tudott, tanárunk ígérete szerint ez a mondat lehetett utolsó menedékünk. Életünk menedéke ez a mondat. Nem annyira ránk vonatkozó felszólítása, hanem Isten arca benne, hiszen Ő az, aki békét keres mindenáron.

Végül szólaljon meg az is, hogy mi, akik Isten ilyen, békét kereső szeretetében élhetünk, vajon nem lehetne-e természetes meghatározónk ez a béke? Nem azért keressük a békét, hogy Isten fiai legyünk, hanem akkor, ha békét keresünk, akkor veszik észre rajtunk kihez is tartozunk. Azért keressük a békét, mert Ő békét teremtett bennünk.

Itt ideig, és odaát örökké.