Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Az evangélikus iskolák idei országos angol prezentációs versenye

Happiness is…

Az evangélikus iskolák több év kihagyás után, április 7-én megrendezett országos angol prezentációs versenye végre élő rendezvény volt: a magas színvonalú előadások mellett annak is örülhettünk, hogy végre visszatérhet az életünk a régi kerékvágásba, és tanárok-diákok újra megélhetik a személyes találkozás, ismerkedés és beszélgetés örömét. Az utolsó pillanatban is érkező lemondások után végül kilenc résztvevő iskola küldött két-két versenyzőt – Orosházától Aszódon át egészen Sopronig. A diákok nemcsak földrajzilag képviselték az ország evangélikus iskoláit, de a kiselőadások témái is lenyűgözően sokrétűek voltak.

Azt hiszem, a közönség soraiban nem csak én hallgattam nagy tisztelettel, amikor több diák is bátran és őszintén beszélt személyes tapasztalatairól és küzdelmeiről, legyen az a lámpaláz, művészi tevékenység, az álmok vagy a diákok közti iskolai zaklatás, a „bullying”. Többen választottak komoly társadalmi vagy környezetvédelmi problémákat, így hallhattunk a rasszizmusról, az érzelmi intelligencia vagy a mentális egészség fontosságáról az iskolában, de a „fast fashion” által okozott károkról és a megoldási javaslatokról is. Szerencsére ezeket a súlyosabb témákat mindig föloldották a könnyedebbek. A legnagyobb derültséget az okozta, amikor Tóth Áron Montezuma képére tekintve spontánnak tűnő őszinteséggel váratlanul megvallotta, hogy a kakaót a spanyol hódítókkal megismertető azték uralkodó az ő személyes hőse. De nemcsak az aztékokról hallhattunk, hanem az inkákról is. Brave de Rueda Tadeo olyan szeretettel beszélt édesapja hazájáról, hogy alig akartuk elhinni, hogy csak egész pici gyerekként járt Peruban. Bár néhány prezentáció témája már a zsüritagok személyes emlékei miatt is sikerre volt ítélve, előadóik nem ezért nyertek díjakat. Cser Barna olyan csillogó szemmel beszélt a Queen együttesről, hogy biztos vagyok benne, a verseny után a legfiatalabbak is meghallgatták az együttes valamelyik számát. Soproni-Hartyánszky Ákos a Bud Spencerről tartott prezentációja végén pedig többen morzsoltunk el egy-egy könnycseppet – pedig igazán nem érhetett minket váratlanul Piedone halála.

A Deák Téri Gimnázium által több mint másfél évtizede kezdeményezett versenyben éves váltásban ötperces angol, illetve német kiselőadásokon mérik össze nemcsak nyelvtudásukat, hanem előadói képességeiket is a diákok. Az idei verseny legnagyobb tanulsága talán éppen az volt, hogy ma már elsősorban nem is a nyelvtudás számít. A B1-es kategóriában indulók is magasan e nyelvi szint fölött beszéltek angolul. Bár versenyeken általában elhangzik, hogy a zsűrinek milyen nehéz a dolga, a prezentációk mindegyike valóban annyira magas színvonalú volt, hogy a helyezések olyan apróságokon múltak mint a kivetített betűk mérete vagy színe. A három kategória győztese Lukács Boglárka (B1, Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), megosztva Tóth Áron (B2, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) és Soproni-Hartyánszky Ákos (B2, Deák Téri Evangélikus Gimnázium), valamint Virág Anna (C1, Deák Téri Evangélikus Gimnázium) lett.

A verseny sikeréhez nagyban hozzájárult a zsűri lelkiismeretes munkája: Rachel Appleby (Oxford University Press, ELTE és Corvinus Egyetem), Esztergályos Kolos (Oxford University Press), Fischer Andrea (Károli Gáspár Református Egyetem) és Rádai Péter (Euroexam Viszgaközpont) értékelték a diákok munkáját. Az Euroexamnak köszönhetően senki sem távozott ajándék nélkül. A rendezésben nagy segítség volt az EPSZTI hozzájárulása.

A diákok prezentációit végighallgatva nehezen tudnám eldönteni, hogy mi a nagyobb boldogság: a Queen zenéjét hallgatva csokit majszolni, egy szál hátizsákkal hónapokig csatangolni, vagy egyszerűen megnézni néhány Bud Spencer filmet. De ezen a versenyen igazából az is elég volt hozzá, hogy végigélvezhettük a lelkes fiatalok színvonalas és személyes előadásait. Jövőre várjuk a németeseket!

A versenyről készült képeket itt tekintheti meg.