Bemutatkozik a Kéktúra-szakkör
Zöld a fű és KÉK az ég
A magyarországi Kéktúrára rálépni elég kockázatos dolog.
Már az első bakancstakarítás után elkap téged az intenzív érzés, hogy na, akkor ezt még egyszer! És még egyszer! És még egyszer! Egyszerűen beszív, elvarázsol, lassan, de biztosan életérzéssé nemesül benned. Felhevülten gyűjtögeted a szakaszpecséteket, mint utoljára oviban a szuperhősös LIDL-matricákat, s hosszan, homályos tekintettel bámulgatsz egy füzetet, amiben zöld-barna alapon vonalak kerülgetik egymást. Mert te már hegyet, völgyet, forrást, kanyart, emelkedőt látsz bennük, előrehaladott, kórosabb esetben már a tehénszagot, grillfüstöt, héricsillatot is érzed mögöttük.
Orvos nem segít, inkább őt is rábeszéled a következő útra, gyógyszer nem kell, talpad alatt egy komplett gyógyszertár hajol lágyan az útra.
Istent dicsőítő, keresztyén embernek pedig ennek tetejébe’ (leginkább a hegynek tetejébe’) a Kéktúra maga egy istentisztelet. Ahol nem a nekünk ajándékozott élet díszlete mindez a tájba oltott gyönyörűség, hanem maga az élet, ahogy Ő azt kigondolta nekünk. Mert annyira szeretett…
A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba pedig igenis olyanok járnak (18 alatt s felett), akik értik, élik ezt, és gyakran beszélgetnek a bakancsukkal. Ezért aztán a mostanában elindult Kéktúra-szakkör sem a mostani Z-generáció találmánya, rótták már az utat Írott-kő és Hollóháza között mások is az elmúlt 25 évben. Minket most csak újra elszédített az a bizonyos életérzés, és újra nekiindultunk.
Havi rendszerességű elvágyódásunk először a Pilisbe vitte az akkor 30 fős csapatot, s letoltuk a Solymár és Piliscsaba közötti 17, 5 km-t (kétdimenziós vastaps itt az apró lábú ötödikeseknek!), majd kevesebbet mentünk, de salgótarjáni ’56-os megemlékezéssel egészítettük ki a második, cserháti túránkat Mátraverebély és Nagybárkány viszonylatban (15 km). Ide már 48 fős külön busszal mentünk (kétdimenziós hála ezért a Rákóczi Szövetségnek). Ha időnk engedi és/vagy e sorok írója nem hagyja otthon a számháborús számokat, még bizony az erdőben e különböző stratégiákkal megbonyolított számfelismerős játékba is belevágunk.
És mivel a Kéktúra épp az a termék, amit nem szavakkal a legszerencsésebb promózni, mutatunk emitt néhány képet is, miért szép, hasznos, emberi, de egyben állatian jó is mindez. Sem jpeg-ben, sem egyéb fileformátumban nem tudunk azonban felvételt mutatni nektek a lelkiállapotjainkról. Pedig beszédes lenne. Fotó előtte. Utána.
Ha e sorokat eddig elolvastad, egész biztos, egy kiadós kéktúrázás előtt vagy. Nem sokkal. Nov. 13-án ugyanis elhallgattatjuk újra bakancsainkat, s teljesíteni fogjuk az OKT 12. szakaszának egy 18 km-es távját Dorog és Piliscsaba között.
Bízd magad az Életérzésre, legyél aktív lábú tagja a DEG-es közösségnek emígyen is.
Várunk! Gyere! Szólj az orvosodnak is! 😊
Falviné Hidas Viktória
