Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Közlemények

In memoriam Kőszeghy Tamásné Réthy Mária


2022. február

1939-2022 1939-ben született Békéscsabán. Édesanyja kétéves korában meghalt tébécében. Az államosítás során mindenüket, a kondorosi patikát, házat elveszítették, és B-listára kerültek. Mindezen sorscsapásokat mély hittel és a teremtő Isten akaratában való megnyugvással fogadta, így tudott minden körülmények között boldog, vidám, kiegyensúlyozott, életszerető maradni. Diplomáját Szegeden szerezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon. Pilisszántón tanított, […]

Tovább...

Szegedi Tudós Akadémia = Nemzeti Tudós Akadémia


2022. február

Gimnáziumunk a Nemzeti Tudós Akadémia (korábban Szegedi Tudós Akadémia)   középiskolás képzési programjának Komárom-Esztergom és Pest Megyei Területi Központja. Ennek a tehetséggondozó programnak a célja azon  diákok támogatása, akik már középiskolai éveik alatt érdeklődnek a biológia,  az orvosbiológiai  kutatások iránt. A program 10. osztályban indul, és 3 lépcsős, az iskolarendszereken átívelő egyedülálló képzési modell. 1. […]

Tovább...

Heti ige


2022. február

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60.2) Látom a sötétséget. Nem is akarok írni róla, annyira körülvesz, annyira ránk telepszik, áthatolhatatlanul betölt mindent. Vakon botorkálunk kiutak és lehetőségek nélkül. Örök vesztesként állunk vele szemben. Látom a sötétséget. Látom a homályt. Az egyértelmű elmosódását, a […]

Tovább...

Heti ige


2022. január

Gyertek és lássátok Isten tetteit! Félelmetesek dolgai az emberek között (Zsolt 66.5) Olykor elfeledkezünk róla. Azt mondjuk: „véletlen”, „így alakultak a dolgok”. Nem merünk belenézni abba a rettenetbe, hogy Isten itt van közöttünk, hogy az események keze által alakulnak, sorsunk benne formálódik. Nem szemlélődik, mint egy öreg bölcs, aki bólogatva nézi a fiatalok botorkálását, és […]

Tovább...

Bemutatkozik a Deák Téri Evangélikus Gimnázium


2022. január

Filmünk segítségével betekintést nyerhetnek a Deák Téri Evangélikus Gimnázium hétköznapjaiba. Az oktatás formáiról az igazgató, a gimnáziumban szerzett tapasztalatokról jelenlegi és volt diákjaink számolnak be.

Tovább...