Heti ige (Szentháromság u. 10.)
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott. (33. Zsoltár 12.)
Van népem. Itt most elsősorban nem a magyarra gondolok, bár gondolhatnék, de kicsit más tartalmú népről beszélek. Akik hozzám tartoznak. Gyakran gondolok rájuk, van, akiket hordozok, van, akik engem hordoznak. Körülvesznek az életben, felelős vagyok értük, és ők is gondolnak rám.
Meg lehet-e fogalmazni sorsomat rajtuk keresztül? Talán igen. Biztos, hogy koncentrikus körökben vannak közel hozzám, de ha a sorosomat kell megfogalmaznom, akkor rájuk gondolok. Ők az én örökségem. Az örökség meghatároz, elrendel, nem csak elindít, nem csak kiindulópont, hanem sors. Az én népem az én sorsom.
Így vagyunk Isten körül. Meghatározzuk Őt, sorsává leszünk. Népe vagyunk, gondol ránk minden nap. Sorsa vagyunk, öröksége vagyunk, bennünk találja meghatározottságát. Nem lehet könnyű egy folyton ellenséges népet, sorsot szeretettel kezelni. Isten azonban gyermekeiként gondol ránk. A gyermekünk népünk, örökségünk, sorsunk. Egészen a miénk.
Gondol rám Isten. Ez sors. Az enyém és az Övé.