Heti ige (Húsvét utáni 6.)
Jézus mondja: Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Jn 12.32
Felemeltetik. A katonák megfogják a kereszt vízszintes szárát, és felemelik. A test iszonyú kínokat él át, a szögek tépi a kezet, az ízületek megfeszülnek, a sebekből ömlik a vér, a tehetetlenség és megaláztatás semmivé teszi az emberi tartást. Felemeltetik.
Felemeltetik. Ebben a pillanatban mutatja meg benne leginkább Isten magát. Aki látja ezt a mozdulatot, senki nem mondaná meg, hogy most látszik legjobban a világmindenség Teremtője, a Mindenható, az Örökkévaló. Ez azonban a hit látása. Emberi szem csak a vért, a megalázott testet, a halált látja. A hit látása azonban Istent. Felemeltetik.
A történeteknek, az időnek, az elrendeltetésnek olyan gyújtópontja ez, mely a mi történeteinket, időnket és elrendeltetésünket magához húzza. Nem tudunk nélküle élni. Lehet megfeledkezni róla, sőt akár tagadni is, de mit számít. Krisztus keresztje „szálkaként” – ahogy Pilinszky mondja – ott van a világ testében.
Van miért felkelni, elindulni, tenni és szólni.