Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Négy- és nyolcosztályos gimnázium Budapest szívében
hatter

Erasmus+ beszámoló: Imréné Schulek Emese

2025. aug. 10-23 között az InterEducation School szervezésében vettem részt az English for European Educators című kurzuson. Dublinra azért esett a választásom, mert angol nyelvi környezetben szerettem volna fejleszteni a nyelvtudásomat és nagyon érdekelt Írország történelme és kultúrája.

Az indulás előtt öt nappal derült ki, hogy sajnos egyedüli leszek a kurzusomon, ráadásul a négy meghirdetett képzésre összesen csak tíz tanár jelentkezett. Éppen ezért az iskola összevont csoportokat, módosított a korábbi órarend tervezeten és bizonyos nyelvórák helyett matematika módszertani képzést kaptam. A kéthetes időtartam lehetőséget adott arra, hogy hallgassak előadást az ír oktatási rendszerről és az ír történelemről is, illetve a hétvégén Dublin és környéke nevezetességeit keressem fel. Az oktatás általában reggel 9-kor kezdődött és egy egy órás ebédszünettel 16 óráig tartott. Minden tanár kiváló volt, lelkiismeretesen és játékosan tartották meg az óráikat. Közülük többen brit állampolgárok voltak, de az ír tanárokat is jól lehetett érteni, bár valóban hadarnak. A tanfolyam egy jezsuita fiú gimnáziumban volt, a szállásom pedig egy kollégiumban lévő önálló fürdőszobával rendelkező szobában.

A nyelvórák beszéd fókuszúak voltak, különböző témaköröket jártunk körül. A tanár új szavakkal és kifejezésekkel ismertetett meg, átnéztünk néhány nyelvtani szerkezetet is. Az írást nem gyakoroltuk, de kiejtéssel kapcsolatos feladatok voltak.

Dublin egy különleges hangulatú, rengeteg látnivalóval rendelkező, sok turistát vonzó főváros. Számos nevezetességet kerestem fel: Trinity College and Old Library with the Book of Kells, National Archeology Museum, Epic Museum, St Patrick Cathedral, Marsh’s Library, Henrietta Street Museum, National Botanic Garden. Minden helyszínen volt audio guide lehetőség, ami egyben kiváló beszédértési feladat is. Természetesen kihagyhatatlan élmény legalább egy pub meglátogatása, ahol a hagyományos ír sör és ételek mellett élő zenét is élvezhetünk.

Dublinból nagyon könnyű elutazni más ír városokba, így jutottam el a természeti kincsekben gazdag Howth és Dalkey tengerparti településekre, Kilkenny történelmi városkába, Glendalough monastic site helyszínére a Wicklow Mountains National Parkban. Lenyűgöző az ír táj, a zöld legelők a bárányokkal, tehenekkel, a virágzó hanga bokrok az ösvények mentén, a meredek sziklás tengerpartok.

Írország történelme, kultúrája rendkívül gazdag, a kelta gyökerektől kezdve, a gealeken át a viking hódításokig, a normannoktól a 700 éves angol uralomig, majd az 1922-ben elnyert függetlenségig. Régen az emigráció, most pedig a migráció jelent a társadalom számára komoly kihívásokat.

Hatalmas élmény volt számomra ez a két hét, úgy érzem, hogy minden percét kihasználtam. Nagyon örülök, hogy Dublint választottam és komoly motivációt kaptam arra, hogy hazatérve tovább fejlesszem az angol nyelvtudásomat.