József Attila: ÕS PATKÁNY TERJESZT KÓRT...
Õs patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifõztünk,
s emberbõl emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgõbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekbõl a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élõ szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostûjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsõnk odvába bútt a hálás
hûség, a könny lángba pereg -
ûzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.
S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költõ hasztalan vonit...
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastõrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva -
(itt csak meghalni sikerül.)
S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövõnk, ne légy ily sivár!...
Bizom, hisz mint elõdeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.
1937. január